Kalmár Szandi

Emlékszem, amikor kb. 6 hónapos volt a lányom és kezembe vettem Lieldoff Az elveszett boldogság nyomában című könyvét. Rögtön éreztem, hogy valószínűleg ez az egyetlen könyv, amit érdemes lett volna elolvasnom a babázással kapcsolatban. Azonnal magamra is kötöttem a szekrény mélyén lapuló kendőbe Lilit. Hirtelen elszállt minden ellenérzésem, hogy én abba az anyag darabba be tudom őt csavarni rendesen. Hát így kezdődött minden... Onnantól nem voltak kérdések, vagy legalább is annyi és nem olyan fájóak. Mert hallgathattam a szívemre és a megérzéseimre. A környezetemnek azért sikerült időről-időre elbizonytalanítania, hogy nem jó, hogy folyton rajtam "lóg" a gyerek, meg micsoda kísérletet csinálok én, hogy így nevelem. De aztán mikor formálisabban is elkezdtem tanulni a témát - az alvást, a szoptatást, babahordozást - végképp elszállt minden kétség és magabiztosan tudtam állni a viharokat. Ezt a magabiztosságot igyekszem átadni azóta is a hozzám forduló anyáknak. A gyerekeim már 11.5 és 16 évesek, de most is nagy nosztalgiával gondolok vissza az első évekre, amiket több információval és támogatással sokkal könnyedebben vehettem volna.