Sziasztok!
Klári vagyok, három csoda fiú édesanyja, művészettörténész, ruhaipari modellező és babahordozási tanácsadó, az ema design megálmodója. A márka ezek kombinációjából született meg.
Első babámmal számos babahordozót használtam, de egyik sem volt olyan, amivel stílusosan és kényelmesen tudtam volna hordozni. Kezdetben babaerszényeket készítettem magamnak, majd barátoknak és rokonoknak. Bár letisztultsága miatt szerettem ezt a típusú hordozót, mégis hamar rájöttem, hogy használata nagyon korlátozott. Így találtam rá a mei tai típusú babahordozóra, amely teljesen lenyűgözött sokoldalúságával és esztétikus, minimalista megjelenésével.
Az első mei tai szabásmintáját nagyfiam egyéves korában készítettem el. Azóta is folyamatosan fejlesztem, hogy a legjobb megoldásokat tartalmazza. Az alvócsuklyát például mindenképpen el akartam rejteni úgy, hogy az ne külön tartozék legyen. A rejtett zseb, amiben az alvócsuklya lapul, egyedülálló módon mágnessel záródik, mert a babám mindig felkelt a patentok kinyitására. Minden apró részlet hosszú kísérletezés és tapasztalataim eredménye.
Az ema design termékek minden részlete – a tervezéstől a kivitelezésig – a kezemben van: az anyagok gondos kiválasztásán, beszerzésén át egészen a végső kidolgozásig. Ruhamodellező képesítésemnek köszönhetően a babahordozók szabásmintáit precízen alakítottam ki, hogy ergonomikus kialakításuk maximális kényelmet és megfelelő tartást biztosítson. Az anyagismeret kiemelten fontos számomra: tudatosan választok olyan prémium minőségű textileket, amelyek nemcsak tartósak és környezetbarátok, hanem a babák érzékeny bőréhez is gyengédek. Kezdetben több színt magam festettem, ma már azonban csak a karamellt és a púdert készítem kézzel, miközben egyre inkább saját minták és textilek tervezésére koncentrálok. Egy olyan textilgyárral dolgozom együtt, amely GOTS-minősítésű anyagokat készít rendkívül környezetbarát módon, így a hordozóim egyszerre felelnek meg a fenntarthatóság és a prémium minőség elveinek.
A hordozóim egy kiemelkedő szakértelemmel dolgozó varrodában készülnek, ahol kivételesen ügyes és tapasztalt varrónők dolgoznak. Nemcsak a megfelelő gépekkel rendelkeznek, hanem a szükséges tudással és odafigyeléssel is, hogy minden egyes darab kifogástalan legyen. A babahordozók varrásánál kiemelten fontos a biztonság: a varrástechnológia minden részlete átgondolt, a biztonsági varratokat úgy alakítottuk ki, hogy a hordozók hosszú távon is megbízhatóak és strapabírók maradjanak.
2017-ben végeztem el a hordozási tanácsadó képzést a Hordozóházban, ahol az utolsó simításokban szakmai partnerként támogattak. Először itt volt lehetőség kölcsönözni és vásárolni az ema design mei taiokat, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hiszen ők csak és kizárólag olyan babahordozókat tesznek ki a polcokra, amelyek minden szempontból biztonságosak, kényelmesek és praktikusak – a babának és a szülőnek egyaránt. Olyan eszközöket válogatnak be, amelyek megfelelő pozíciót biztosítanak a baba számára, hosszú távon is kényelmesek, és valóban megkönnyítik a mindennapokat. Az ema design mei tai is ilyen babahordozó: ötvözi a puhaságot, a tartást és a könnyed használhatóságot, így nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy itt kaphatott helyet először.
A babahordozókon kívül olyan kiegészítőket is készítünk, amelyek nemcsak megkönnyítik a kisbabás mindennapokat, hanem praktikusak és esztétikusak is – például a szabad mozgást támogató rompereket, a mindent elnyelő mombaget.
A kismamaruháink tökéletesek a várandósság és a szoptatás időszakában: kényelmesek, praktikusak és elegánsak. A szoptatásbarát kialakításnak köszönhetően könnyedén alkalmazkodnak a változó igényekhez, miközben segítenek, hogy a kismama stílusos maradjon. A romper kifejezetten a babahordozáshoz lett tervezve, így biztosítja a kisbabád mozgásszabadságát, miközben maximális kényelmet nyújt a közelségben. A puha anyagok gondoskodnak róla, hogy a baba szabadon élvezhesse a hordozás pillanatait.
Szeretettel várlak személyesen és kipróbálhatod babahordozóimat ingyenes babahordozási tanácsadásaim egyikén vagy látogass el a Magyar Nemzeti Múzeum, Babával a múzeumban! programjára, ahol a tárlatvezetések teljes ideje alatt ingyenesen használhatod az ema design babahordozókat!
Köszönöm, hogy itt vagytok!
AKIKKEL SZERETEK EGYÜTT DOLGOZNI
Karnevál Film
reklámfilm
Bata Nini
Fotós
Babies on board
A legszebb babaszoba kiegészítők és tipegők
Értékeink
amikre különösen figyelünk